Igen, igen. Átköltözött ide a blog, mert a másik tárhelyen feltörték a jelszavamat, és nem tudok belépni. Remélem olvassa, aki ezt tette és nagyon elégedett. Gratulálok bunkókám, nagyon menő gyerek vagy, minden elismerésem a tied. Ha nincs jobb dolgod ennél, akkor baromira unatkozhatsz te barom.
Chris visszatért, szarkasztikus stílusával együtt, és folytatja, ahol abbahagyta a prédikálást… mert így kerek az élete.
Csillapíthatatlan és legyőzhetetlen szabadságvágyunkhoz mohó, szinte gyermekies odatartozás-vágy társul, és csak látszólagos az ellentét. Szabad az, aki szabad szívvel választja meg, kitől függjön, hová tartozzon. - Vavyan Fable
És mennyire igaz! Az írónő szívemből szólt. De komolyan.
Mindenki szabad akar lenni. Mindenki korlátok közt érzi magát. De csak akkor jön rá, hogy valójában szabad volt, mikor IGAZÁN korlátok közé szorítják. Addig nem értékeli, azután igen. De akkor már csak vágyódik az iránt a szabadság iránt, aminek részese lehetett.
Milyen buta voltam, mikor arra panaszkodtam, hogy a gimnázium korlátoz abban a minimális szabadságomban, amire nekem szükségem lenne. Most, hogy dolgozni kezdtem pedig rájöttem, hogy valójában mennyire nem volt igazam.
Végigülni a tanórákat… semmi ahhoz képest, hogy bemegyek reggel hétre, este hatig gürizek. Fogadom a baromi fontos hívásokat, leegyeztetek azokkal a bunkó német társcégekkel megrendeléseket, aztán hazaesek és diplomamunkámra készülök, hogy megkapjam a diplomát, aminek talán semmi hasznát sem fogom venni az életbe. Mert sosem érdekel a jog. Persze a szüleim unszolására mégis azt választottam, mondván: jó kereset, elismerés, megbecsülés. Aha, persze. Ha sikerül elhelyezkednem, és sikerül felküzdenem magam a ranglétrán azok elé, akiknek ezüsttálcán kínálják azt, amit más csak keserves kínok árán kaphat meg. Hacsak benne nem vagyok tövig a nyelvemmel a főnök seggében… Az pedig nem az én asztalom. A tanároknál sem kamatoztattam családunkban öröklődő ’benyalom magam itt, meg itt és minden klafa’ tehetséget, mint egyetlen bátyám…-.-’
Korrupcióóóóó! Anyátokat.
Ma elmentem moziba pár volt gimnáziumi barátommal. Hát... a moziból nem sokra emlékszek, csak arra, hogy személyiket kértek, mert nem hitték el, hogy mindannyian elmúltunk 18 évesek. Nézzük pozitívan; még nem jelentek meg a ráncok, az ősz hajszálak. Nem kell botoxra és plasztikai-sebészre költeni... :)
Chris Antisocial
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése